Címke
2024. április 22.

Ezen az estén az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium kortárs-modern táncos növendékei álltak színpadra, akik klasszikus balett és modern tánc technikákat mutattak be. Az est két okból is különleges volt, ugyanis a 12. évfolyam záróvizsgát, a 13. évfolyam pedig színpadi vizsgát tett.

Az első felvonásban a kilenc, a tizenegy és a tizenkettedik osztályosok léptek színpadra, az est második felében pedig a tizenharmadik évfolyamosok Rovó Péter táncművész által koreografált önálló darabot mutattak be Alia Vera – Különböző igazságok címmel. A színpadon öt táncos személyében olyan öt karaktert láthattunk, akik a tánc nyelvén azt mutatták be, hogy különböző aspektusból hogyan látják egymást az egyének.

Az első részben diákjaink modern és klasszikus tánctechnikákkal szórakoztatták a nagyérdeműt, mint például art jazz technika, limon technika, graham technika, talaj technika és klasszikus balett, valamint életre kelt Szabó Magda - Abigél legendájának rövid feldolgozása is. Az előadás mondanivalója elgondolkodtató üzenetet hordozott, mely szerint egy leány is képes értékeit a közösség javára fordítani, és fontos lépéseket tenni népének üdvösségéhez.

A vizsgák értékelésében Bombicz Barbara balettművész, koreográfus, a Győri Balett alapító és örökös tagja vett részt, továbbá Demcsák Ottó Harangozó-díjas koreográfus és balettmester, a Győri Balett alapító és örökös tagja, a Sopron Balett vezetője, Horváth Renáta koreográfus és táncművész, Bablena Attiláné Mása koreográfus, táncpedagógus, Poór Enikő táncművész és táncpedagógus.

A telt házas érdeklődés mellett a kétórás produkcióban a tanév során elsajátított technikákat mutathatták meg a növendékek. A szervezők nem titkolt szándéka az, hogy kedvet csináljanak azoknak a pályaválasztás előtt álló általános iskolai diákoknak, akik érdeklődnek a táncművészet iránt és nálunk képzelik el jövőjüket.

A Táncgáláról még több kép itt található.

 

 

  • 1% kampány
  • ELTE Origó Nyelvi Centrum
  • Regisztrált Tehetségpont

Közérdekű információ

Ezúton hívjuk fel mindenki figyelmét arra, hogy intézményünkben DEFIBRILLÁTORRAL FELSZERELT ÉLETMENTŐ PONT működik a portán!